november 23

A könyvkiadáshoz képest villám tempóban rendelhetünk babás termékeket.

Szponzorált tartalom

baba-mama

baba-mama

Borzasztóan nehéz dolog eljutni egy könyv kiadásához. Sokszor kezdtem már írogatni különböző dolgokat, de mindig ez tűnt a legnagyobb akadálynak, mikor meg akart valósítani az álmomat. A könyvkiadás azért annyira nehéz folyamat, mert nagyon telített a piac. Mindenki le tud ülni a gépe elé és írni. Ebből pedig kihalászni, hogy melyikek az értékesek, nem egy egyszerű feladat.

Sajnos ezért ahhoz is, hogy sikeresek legyünk a könyvek világában, szükségünk lesz emberi kapcsolatokra. A tehetségünk emellett tényleg másodlagos. Persze vannak olyan szerzők, akik nulla ismeretséggel is sikeresen be tudtak futni, ez azonban nem általános. És sokkal jobb, ha az elvárásaink reálisak magunkkal szemben. Különösen, ha arra gondolunk, hogy voltak olyan írók és másfajta művészek, akik éveken keresztül adták ki a munkáikat, minden ismeretség nélkül, aztán később világsztárok lettek belőlük.

A siker hajszolása mellett azonban van még rengeteg más dolog is az életben, ami fontos lehet. Az egyik ilyen a gyerekvállalás és a baba-mama téma. Férfiként nem igazán értettem ehhez, viszont azóta, hogy a Prevenció Patika baba-mama részlegére rátaláltam, már sokkal könnyebben tudok megrendelni mindent a gyermekem számára, amire csak szüksége lehet. A feleségemmel beszélgettünk már egy ideje arról, hogy mennyire nincs időnk boltba járni. Különösen az volt a probléma, hogy sokszor feleslegesen mentünk el vásárolni, mert nem volt éppen az a baba-mama termék, amire szükségünk volt.

A Prevenció Patika azonban megoldotta az összes ilyen problémánkat. Mégpedig azzal, hogy az online felületén szinte bármilyen baba-mama terméket el lehetett érni. Ráadásul úgy, hogy nem is kellett hozzá nagy erőfeszítést tennünk. Elég volt csak végignéznünk a felső menün és már rögtön láthattuk, hogy melyik kategória lesz a miénk. A baba-mama kiírásra kattintva pedig még részletesebben ki tudtuk választani, hogy az alkategóriák közül melyik érdekel minket a legjobban. Mert akinek már volt gyereke, az tudja, hogy a baba-mama téma milyen szerteágazó tud lenni.

Így azonban ahelyett, hogy a boltosokat kellett volna kérdeznem, mint egy szerencsétlen apuka, magamtól meg tudtam találni mindent. Ez azonban még semmi volt ahhoz képest, hogy végre utána is tudtam olvasni ezeknek a termékeknek. Így pedig picit én is azt érezhettem, hogy jobban értem azt, hogy miket vásárolok a gyermekemnek.

Az árak sem voltak vészesek, bár erre egyébként sem sajnálja az ember a pénzt. Mégis, egy babával rengeteg más költség is jár, úgyhogy egyáltalán nem baj, ha az élet bizonyos részein tudunk egy kicsit spórolni. Én legalábbis nagyon örültem, hogy mikor összeválogattam a termékeket, amiket meg akartam vásárolni, a végösszeg sokkal kevesebb volt, mint amit általában egy boltban ki szoktam fizetni.

A rendeléssel kapcsolatban azért még volt pár kétségem. Mégis, mikor megláttam, hogy ez a felület is olyan intuitív, mint az összes többi idáig, nagyon boldog lettem. Ha valaki még soha nem rendelt korábban internetről, annak sem fog gondot okozni. Mivel minden egyes lépés mellé lesz valami kiírás, ami segíteni fog nekünk. Így pedig nagyon rövid idő alatt le is lehet tudni az egész folyamatot. A fejemben lejátszottam a hosszú sorban állásokat és minden más szenvedést, ami a boltban ért. A Prevenció Patika oldalán pedig mindez abszurdnak tűnt. A termék pár napon belül meg is érkezett, és azóta is ezt az oldalt használom, ha bármi dolog kell baba-mama témában.


Posted november 23, 2022 by in category Uncategorized