Legjobb, ha nem csak te, de lakásod is biztos lábakon áll!
Szponzorált tartalom
Egy régi kedves ismerősöm, Andi jó ideje gondolkozott már azon, hogy lakásbiztosítást kellene kötnie, s nézelődött is, hátha valamiféle lakásbiztosítás akció szembejön vele, de mivel a témának egyáltalán nem volt a szakértője, hosszú ideig nem mert belevágni a dologba.
Igaz, egy ideig energiája sem volt rá, ugyanis depresszióval küzdött, és ebben az időszakban nem nagyon tudott aktívan és produktívan foglalkozni semmivel. Hosszú ideig terápiára járt, és bár antidepresszánsokat nem szedett, rengeteg természetes eredetű hatóanyaggal kísérletezett. Volt, hogy komlót, macskagyökeret fogyasztott, aztán végül számára a citromfű vált be leginkább.
Egy év terápia után egyébként már egészen kezdett jól lenni, kicsit a társas élete is felélénkült, elkezdett járni például modern tánc tanfolyamra és sziklát mászni.
Ezek a szabadidős tevékenységek aztán ismeretségeket és barátságokat is hoztak, és egyre több minden szinte magától kezdett megoldódni az életében, s így volt ez a biztosítással is.
A sziklamászós csapat egyik tagja, Tibi mesélte neki, hogy tud egy rendkívül megbízható céget, amelyik biztosításközvetítéssel is foglalkozik, és mindenféle biztosítási szolgáltatás, így kurrens lakásbiztosítás akciók terén is maximálisan naprakészek.
Andi rájuk is keresett, és mivel a honlap meggyőző volt a számára, fel is vette velük a kapcsolatot.
A számos neves biztosító ajánlatai közül így szakértők segítségével juthatott hozzá ahhoz a konstrukcióhoz, amelyik anyagilag és specifikációiban is a legmegfelelőbb volt.
Az oldalon található kalkulátort azóta egyébként még én is használtam, s könnyen lehet, hogy én is a Pannon Safe-en keresztül fogok biztosítást kötni.