április 17

Érkezzenek meg a tiplik, amint felébredünk!

Szponzorált tartalom

tiplik rendelés

tiplik rendelés

Az ember az életének egy nagyon nagy százalékát alva tölti. Hihetetlen belegondolni, hogy ettől függetlenül is milyen keveset foglalkozunk az ilyen részletekkel. Nekem azonban egy időben szinte alvásszakértővé kellett válnom, mivel sehogy sem tudtam elaludni. Ennek több indoka volt, amiknek a felderítése ahhoz vezetett, hogy jobban megismerjem magamat és a környezetemet.

Először is nagyon érdekes megfigyelni, hogy milyen sokféle alvó létezik. Van, aki arra esküszik, hogy este 9 után már nem érdemes belekezdeni semmibe. Mások pedig ilyenkor kezdenek el élni és van, hogy hajnalig fennvannak. Én mindig is az első táborba tartoztam. Életemben egyszer próbáltam meg huzamosabb ideig későn feküdni és teljesen felborította a bioritmusomat. A világ egyébként is szerintem alapból arra van kitalálva, hogy korán keljünk. És ezt most nem azért mondom, mert ítéletet szeretnék hozni. Mindkét alvásmódnak megvannak a maga előnyei, de az tény, hogy az emberi szervezet az évezredek során az előbbihez lett hozzászoktatva. Ehhez mérten pedig a boltjaink sem éjszaka nyitnak és a munkánkat is általában nappal végezzük.

Van azonban pár eset, amikor ez megváltozik. Például, ha valaki éjszakai műszakot kap. Attól függetlenül, hogy nem hangzik olyan rossznak az egész, csak rosszat hallottam róla a barátaimtól és ismerőseimtől. Azt mondták, hogy a legrosszabb az egészben az, hogy sosem tudja az ember igazán kipihenni magát. Mivel van, hogy napközben nem tud normálisan aludni, így pedig nulla óra pihenéssel kell folytatnia a megerőltető munkát. Ez pedig egy idő után nagyon ki tudja kezdeni az ember idegrendszerét és még könnyebben meg is betegedhetünk.

Mostanában egyébként viszonylag kiegyensúlyozottnak mondható az alvásom. Nem fekszek és nem is kelek túl korán. Mivel azt vettem észre, hogy bármennyire is időpazarlásnak tűnhet az alvás, teljesen megváltoztathatja azt, hogy miként érezzük magunkat napközben. Kipihenten pedig sokkal jobban tudjuk élvezni azokat a dolgokat, amiket az élet adott nekünk.

Pont egy ilyen hosszú alvás után jutott eszembe, hogy az interneten kéne megnéznem, hogy hátha van egy olyan hely, ahol nagyker áron tudok tipliket rendelni. Tudom, ez nem egy olyan mindennapos mondat, amit az ember csak úgy hall, viszont a munkám kapcsán főleg ilyen dolgok beszerzésével foglalkozok. Az utóbbi beszállítónk azonban többször is késett a megrendelt termékekkel, úgyhogy valami új helyre lett volna szükségünk. Még szerencse, hogy a „tiplik rendelés” keresésem kapcsán rátaláltam a Csavar Holding nevű oldalra, ahol minden ilyen kiegészítőt be lehet szerezni.

Ráadásul úgy, hogy nem kell majd egy hatalmas raktárépületben bolyonganunk. A Csavar Holding oldala ugyanis nagyon átláthatón van kialakítva. Elfelejthetjük azokat a céltalan órákat, mikor nem találtuk azt a részleget, ami minket érdekelt. Így, az eladók segítsége nélkül is hamar a tiplik rendelés témához fogunk érni.

Viszont azt is ajánlom mindenkinek, hogy vessen egy pillantást a kezdőlapra. Mivel itt szokták felsorolni az aktuális ajánlatokat. Nem csak pénzt tudunk spórolni, hanem tájékozódhatunk arról, hogy milyen termékeket forgalmaznak. Lehet, hogy a tiplik mellett nem lenne rossz mondjuk berendelni pár imbuszkulcs készletet. Így pedig nem kell újabb kiszállítási díjat sem fizetni!

Engem azonban most főleg csak a tiplik rendelés részleg érdekelt, úgyhogy ki is választottam a felső menüből az ehhez tartozó kategóriát. Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy ez a kategória is több, kisebb részlegre bontakozott. Hiszen nagyon sokféle tipli van és nagyon nem mindegy, hogy melyiket rendeli az ember. Ezzel volt általában a legnagyobb bajom, mivel sosem volt szemem az ilyen szereléssel kapcsolatos cikkekhez. A Csavar Holding oldalán azonban érthetően el vannak különítve a különböző tiplik, a tiplik rendelése és mindegyik mellé fel van tüntetve a fajtája. Így biztosan nem fogunk ragasztott dübel helyett műanyag dübelt rendelni.

Ki is választottam az egyiket és egy újabb lista fogadott. A termékeket tovább tudjuk szűrni, ha esetleg még így is túl nagy lenne a választék, én azonban lejjebb tekertem és rögtön megláttam a listában azt, ami engem érdekelt. Erre egyébként még különböző rendezési elveket is használhatunk, úgyhogy ha éppen ahhoz van kedvünk, rákattinthatunk a „best sellers” kiírásra. Így pedig azok a tiplik lesznek az első helyen, amiket a leggyakrabban vásárolják más ügyfelek.

A tiplik kapcsán azonnal látni fogjuk a legfontosabb infókat. Mint például, hogy egy doboz hány darabot tartalmaz belőlük, illetve milyen méretűek. Ez volt számomra a legnagyobb megkönnyebbülés, hiszen nagyon kínos lett volna, ha esetleg helytelen méretben rendelek meg egy nagy szállítmányt. A Csavar Holding oldalán azonban biztosra mehetünk és nem fognak történni ilyen kellemetlen félreértések.

El is kezdtem bepakolni őket a virtuális kosaramba, de mivel lett egy kis plusz időm az oldal hatékonysága miatt, ezért úgy voltam vele, hogy kicsit utána nézek annak, hogy a Csavar Holding milyen egy cég. Az oldal alján láthatjuk, hogy a cég fogyasztóbarát kitüntetést kapott, ami már alapból egy nagyon jó jel. Az is tetszett, hogy ha megadjuk az e-mail címünket, akkor még egy hírlevélre is fel tudunk iratkozni. Ezen keresztül pedig megtudhatjuk, hogy éppen milyen ajánlatok vannak, ráadásul úgy, hogy fel sem kell mennünk a Csavar Holding oldalára.

Az is egy kiváló funkció, hogy ha esetleg el szeretnénk menteni néhány terméket későbbre, akkor még arra is lehetőségünk van, hogy regisztráljunk. Ezt az oldal jobb felső sarkában tudjuk elkezdeni. Nem lesz túl nehéz még olyan emberek számára sem, akik nincsenek annyira otthon ebben a számítógépes netes világban. Ha pedig kész vagyunk vele, akkor innentől kezdve van egy saját fiókunk, amelyen keresztül mindig látni fogjuk, hogy korábban miket rendeltünk.

A Csavar Holding az elérhetőségeiket sem rejtegeti előlünk, úgyhogy bármikor fel tudjuk keresni őket a telefonszámukon, vagy írhatunk nekik egy e-mailt. Mivel nekem a szállítással kapcsolatban még volt pár kérdésem, ezért felhívtam őket és valóban azonnal felvették. Az ügyintézők nagyon kedvesek voltak és biztosítottak afelől, hogy időben fog majd megérkezni. Ezek az élmények pedig mind egy újfajta bizalommal töltöttek el és azt éreztem, készen állok arra, hogy leadjam a rendelést.

Ez volt természetesen a Csavar Holding szolgáltatásának a főpróbája, de nem kell félni attól, hogy véletlenül itt véreztek volna el. Épp ellenkezőleg, a rendelés menete pont olyan egyszerű, mint idáig minden, amit felsoroltam. Csupán be kell pakolnunk a virtuális kosárba a megrendelni kívánt termékeket, ki kell tölteni a szállítási adatokat, a végén pedig kiválasztani, hogy miként szeretnénk fizetni. Ezután pedig már el is indultak felénk a tiplik, ráadásul verhetetlen nagyker áron, amit biztos a főnökünk is elismeréssel fog nyugtázni. Nagyon örülök, hogy a tiplik rendelés keresésem kapcsán rájuk találtam!


Posted április 17, 2024 by in category Uncategorized