február 12

Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára.

Szponzorált tartalom

energetikai tanúsítás menete

energetikai tanúsítás menete

Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára – ezek a dolgok most a kisujjamban vannak, mivel pár héttel ezelőtt kellett intéznem, hogy végre meghirdethessem a lakásomat. Ezért arra gondoltam, hogy egy rövid bejegyzésben összeszedem a főbb lépéseket, amiken keresztül nagyon egyszerűen lehet energiatanúsítványt szerezni.

Én először is megkérdeztem a baráti körömet, hogy kinek kellett esetleg hasonló dolgot csináltatnia a közelmúltban és szerencsére sikerrel jártam: ők ajánlották az ecoteam-et, akik az e-tanusitas.eu címen érhetők el az internet világában. Az ecoteam egy energetikai tanúsítványokkal és ingatlanbecsléssel foglalkozó cég, akik arról nevezetesek, hogy meglepően gyorsan képesek végrehajtani a kért szolgáltatást. Az én esetemben a következő módon nézett ki a történet.

Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára

Az energetikai tanúsítás menetének nulladik lépéseként felhívtam az ecoteam-et az e-tanusitas.eu oldalon található elérhetőségükön. Itt egy kedves kollégával tudtam arról egyeztetni, hogy hol és milyen szolgáltatást szeretnék igényelni. Már itt elhangzottak olyan kulcs információk, amik később lényegesen meggyorsították annak a szakértőnek a munkáját, aki aztán a személyes felmérést végezte. Az ecoteam-mel való egyeztetést követően nem sokkal keresett is a mérnök, aki a telefonon egyeztetett időpontra személyesen kijött aztán hozzám. Mivel a fővárosban élek, ezért külön kiszállási díjat nem számoltak fel.

A helyszíni felmérés alkalmával a mérnök úr azt nézte végig, hogy milyen állapotban vannak azok a rendszerek és szerkezeti elemek, amik jelentősen befolyásolják a lakás energetikai besorolását. Így tehát ha csak néhány példát hozok fel, megnézte, hogy milyen minőségűek a nyílászárók és milyen a tájolásuk – szerencsémre nem rég cseréltem őket műanyagra, a tájolásuk pedig szerencsésen dél-délkeleti, ezért ebből a szempontból remek a lakás. Aztán megvizsgálta a padló és a fűtési rendszer állapotát is – ez bizony lehetne jobb állapotban, de annyira nem aggasztó a helyzet itt sem. A gázkonvektornál léteznének már hatékonyabb megoldások is, de összességében rosszabbul járnék, ha cseréltetném, mintha csak szimplán ezért egy kicsivel rossz értékelést kapok ebből a szempontból.

Ezek mellett megnézte még a lakás lehűlő felületeit, valamint azt, hogy hogyan melegítek vizet és ez milyen hatásfokkal működik. Na, ez mondjuk eléggé gyengepont, mert egy ezeréves villanybojlerem van, ami persze kifogástalanul funkcionál az én szempontomból, de azért jócskán lehetne még javítani rajta energetikai szempontból – egy kicsit elszállt felette az idő.

Miután a mérnök villámgyorsan felmért minden számára lényeges paramétert továbbította az adatokat a központi irodába. Azt még mindenképp elmondanám, hogy a honlapon és a telefonon is felhívták a figyelmem arra, hogy készítsem elő az épület helyrajzi számát, valamint a rendelkezésre álló tervdokumentációkat. Mivel minden ilyen dokumentumot gondosan, lefűzve tárolok, ezért ez három mozdulat volt, azonban az energetikai tanúsítás menetét lényegesen meggyorsítottam vele.

A megküldött adatok alapján az irodában elkészítették nekem az energetikai tanúsítványomat. Ez ugyebár egy 12 fokú skálára történő besorolással jár. Mivel ez egy régi épület, nem feltétlenül a legmodernebb berendezésekkel, ezért a DD besorolás rendkívül jónak számít. Azonban azt sem árt tudni, hogy ma már csak CC-s lakások és házak épülhetnek, ami szó szerint azt jelenti, hogy csak korszerű épületeket lehet emelni. Ami ennél jobb, tehát BB és felette lévő kategóriákba esik, azoknál kivétel nélkül megújuló energiaforrás használatára van szükség és rendkívül hatékony energiafelhasználásra. Szóval én nagyon örültem a DD kategóriámnak.

A folyamat ott ért véget, hogy megkaptam magát az energetikai tanúsítványt, amit ugyan kihozott volna a GLS futár, ha ragaszkodom a papírhoz, azonban én csak e-mailben kértem, hiszen úgyis mindent a felhőben tárolunk már manapság. Ezzel is talán egy fokkal kíméletesebb a folyamat a környezetbarátság szempontjából.

Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára is nagyon kedvemre való volt. Egyrészt, a leírt történetből szerintem egyértelműen látszik, hogy ez mennyire egy egyszerű és könnyen lebonyolítható művelet. Másrészt, ami itthon nagyon népszerű, hogyha valamit normális határidővel vállalnak, akkor az rögtön kétszer annyiba kerül – na, ilyen itt nincs. A felmérést követően 24 órán belül az energetikai tanúsítványom boldog tulajdonosa voltam és nem került többe nekem annál az árnál, ami a honlapon is fel van tüntetve. Ez azt jelenti, hogy bruttó 14 990 forintot fizettem az egészért cakkumpakk.

Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára tehát szerintem abszolút arányban van egymással, pláne, hogyha a többi kategóriát is megnézem. Érthető módon minél nagyobb egy ingatlan, annál többe kerül a felmérése, ahogyan egy ház is drágább, mint egy lakás. De mindent összevetve azt gondolom, hogy jó áron, jó csapattal sikerült megszereznem ezt a dokumentumot és éppen ezért másoknak is csak ajánlani tudok az ecoteam-et.


Posted február 12, 2021 by in category Uncategorized