szeptember 18

A házibuli megmenekült.

Szponzorált tartalom

vízszerelő sos

vízszerelő sos

A szüleim végre valahára megengedték nekem, hogy tartsak otthon egy házibulit a barátaimmal. Már lassan két éve könyörgök nekik ezért, de csak mostanra döntöttek úgy, hogy most már elég érett vagyok ahhoz, hogy szervezhessek egy kisebb partit a lakásban.

Hétvégén el fognak utazni, szóval az volt a terv, hogy szombat estére hívom át a többieket. Minden a tervek szerint ment, míg egyszer csak észrevettük, hogy vizesedik a fal.

A szüleim nem akarták halogatni a dolgot, ezért kihívták a vizszereles.net embereit. Féltem, hogy a hétvégére nem lesznek készen, és emiatt nem lesz a buliból semmi.

Ha tudtam volna előre, hogy micsoda profi és lelkiismeretes szerelő szolgáltatóról is van itt szó, akkor eszembe se jutott volna ilyen kérdéseken rágódni.

Mikor kiérkeztek – pontosan a megbeszélt időpontban – egyből rá is tértek a lényegre, és hozzá is láttak a probléma megoldásához.

Megvizsgálták a vizesedő falat, plusz feltettek néhány kérdést is a szüleimnek. A kérdésekből már sikerült is összerakniuk a választ arra, hogy mi is lehet itt a gond.

A vízszerelő sos emberei annyira pontosan meg tudták határozni a hibának a forrását, hogy szinte alig volt szükséges bármilyen bontásra. Én mindig azt gondoltam, hogy az ilyesféle munkák mindig sok mocsokkal és törmelékkel járnak, azonban ők ezt olyan mértékben minimalizálták, hogy alig akartam elhinni, hogy ez lehetséges.

A bontást követően elkezdtek dolgozni valamit a vízvezetékkel. Ha jól értettem, gond volt a tömítéssel és még a csatlakozásokkal sem volt minden teljesen rendben.

Ez így eléggé rosszul hangzott, de a vízszerelő sos munkatársainak egy ilyen problémának az áthidalása a kisujjukban van.

Minden eszköz és szükséges munkaanyag ott volt már náluk mikor kiérkeztek, így nem is kellett többször fordulniuk. Az egészet megoldották egy kiszállás alatt!

A gyorsaságuk ne tévesszen meg senkit: a lehető legnagyobb körültekintéssel végeztek el minden feladatot, így teljességgel kizárható, hogy egy hasonló probléma újra jelentkezzen a vízvezetéknek azon a területén.

Ők azok a szolgáltatók, akiknek a telefonszámát és a weboldalát érdemes elmentenünk.


Posted szeptember 18, 2022 by in category Uncategorized